Csalások, trükkök, átverések

A történelem már-már a nagy átverések története

Kissé cinikusan talán ezt is mondhatnánk, persze enyhe túlzás lenne. Az azonban bizonyos, hogy a történelem számtalan csalót sorakoztatott fel, akik a legkülönfélébb módokon verték át az embertársaikat. Ebből szemezgettünk egy csokorra valót!

1. A magyar történelem egyik legnagyobb átverés-kísérlete Kossuth Lajoshoz fűződik, aki kihasználva kiváló latin tudását és jogi ismereteit, hamisított egy Mária Teréziához kapcsolható dokumentumot, az ún. Practica Habsburgii Sanctuario-t, amelyben a királyné lemond a Habsburgok magyarországi jogairól. Ezt végül nem használta fel…

Igaz vagy hamis?

 

 
 

2. Victor Lustig hivatásos szélhámos francia miniszterhelyettesnek kiadva magát 1925-ben egy hónapon belül kétszer is eladott egy műemléket – a titkos tárgyalások után legtöbbet ígérő párizsi vaskereskedőnek.

Melyiket?

 

 
 

3. Hogy lenyűgözze Mária Terézia királynőt, egy magyar tudós 1769-ben egy sakkozógépet épített, amely világviszonylatban is jelentős alkotás volt, s hatalmas hírnévre tett szert. A ravaszul megtervezett mechanikus szerkezet tükrök és fogaskerekek segítségével működött, s azt állították róla, hogy önállóan mozog. Persze végül sok évtized múlva kiderült, hogy egy ember ült benne.

Ki volt a tudós?

 

 
 
 

4. A CBS rádióadón az 1938-as év utolsó októberi adásának keretében H. G. Wells Világok harca című klasszikus fantasztikus regényéből készült rádiójáték került terítékre – olyan átérzéssel, hogy országszerte hallgatók milliói hitték valóságnak a földönkívüliek invázióját, s a kontinensnyi ország számos pontján kitört a pánik.

Ki volt a rádiójáték szerzője?

 

 
 
 
 

5. A második világháborúban a britek egy londoni öngyilkos testét vették „kölcsön”, katonai uniformist adtak rá, zsebébe kitalált szerelmének szóló levelet és a tiszti kaszinóból származó számlát tettek, majd egy titkos iratokkal megrakott táskát erősítettek rá. A fantomkatonát egy tengeralattjáróval eljuttatták a spanyol partokhoz abban a reményben, hogy a németekkel szövetséges spanyolok a testet kiszolgáltatják majd a németeknek. A terv bevált, a táskában lévő hamisított haditerv – amely szerint a szövetségesek Görögország és Korzika partjainál szállnak majd partra –, Hitlerhez is eljutott.

Melyik partraszállásról terelték így el a figyelmet?

 

 
 
 
 
 

6. Az egyik legzseniálisabb magyar szélhámos, Hamrák János 1909-ben néhány székesfehérvári városatyának eladta a budapesti Rottenbiler utcát.
Hogy sikerült ez neki, pontosan mit adott el?

 
 
 
 
 
 

Kérdés 1 / 6

  •  
  •